by Orsolya Cseh
Az a hosszĂş, forrĂł nyár, Ăgy emlegettĂĽk azt a pár hĂłnapot, amikor aranysárgává változtak a mezĹ‘k a Gyimesi hegyek alatt.
HazavittĂ©l a szĂĽleidhez kĂ©t hĂ©tre. Anyád már várt minket a dĂszesen faragott szĂ©kelykapu alatt, miközben mi a poros utcán felbukkantunk, hátunkon a csĹ‘vázas hátizsákkal. GĹ‘zölgĹ‘ juhtĂşrĂłs puliszkát tett elĂ©nk, amit finom, zsĂros szalonnával hintett meg. Aztán apád is megjött a mezĹ‘rĹ‘l, a kaszát a falnak támasztotta, Ă©s miután Ĺ‘ is ebĂ©delt, saját dohányt vett elĹ‘ Ă©s megtömte a pipáját.
Vasárnap délután a tornácon dohányoztatok és cseresznye pálinkát ittunk, az volt a kedvenc gyümölcsöd. A szüleid megkedveltek engem, sokszor mondogatták. Majd vidám történeteket meséltek a saját gyerekkorukból. Főként apád tudott csendesen anekdotázni a hosszúra nyúlt, perzselő vasárnap délutánokon.
Azokban a hetekben bejártuk a Hargita vidĂ©kĂ©t. Hegyet másztunk, a patakban fĂĽrödtĂĽnk, vadmálnát majszoltunk a lengĹ‘ fű mellett a fennsĂkokon. Alkonyatkor egy vadászlesbĹ‘l anya medvĂ©t láttunk három kis boccsal. Suttogva, csillogĂł szemmel mutattad az állatokat. Hajnalban szarvasokat lestĂĽnk, ahogy vonultak a patakhoz inni.
EstĂ©nkĂ©nt bemutattál a gyerekkori barátaidnak, bort ittunk Ă©s pálinkát, miközben az izzĂł parázs felett almát Ă©s szalonnát sĂĽtöttĂĽnk. Mikor elfogyott az Ă©telĂĽnk, megtanĂtottátok a vidĂ©ketek táncát, miközben a kocsmában cigány hĂşzta a nĂłtádat. A derekamnál fogva megforgattál, a fiĂşkkal a csizmaszáratokat csapkodtátok Ă©s duhajul ugráltatok.
ÉjszakánkĂ©nt kiszöktĂĽnk a mezĹ‘re, olyan tiszta volt az Ă©g, hogy láthatĂł volt felettĂĽnk a TejĂşt. MesszirĹ‘l hallatszott a patakmederben, ahogy a hideg vĂz csobogva áramlik a kövek között. A szĂ©naboglyák tövĂ©ben ölelkeztĂĽnk. Hajnalban rĂłzsaszĂn párát lehelt a sötĂ©t fenyves, harmatos lett mellettĂĽnk a fű.
Amikor visszakerĂĽltĂĽnk az egyetemre, a nyári Ă©lmĂ©nyek lassan halványodni kezdtek. VĂ©gĂĽl kĂ©sĹ‘ Ĺ‘sszel szakĂtottam veled, mert akkor már mást szerettem. OnnantĂłl soha többet nem köszöntĂ©l nekem, ha találkoztunk, felszegett fejjel, sĂ©rtetten vonultál el.
Amikor ’89 decemberében kitört a cirkusz Temesváron, én már nem voltam ott. Pár nappal korábban Magyarországra szöktem. Később ismerősöktől hallottam, hogy a forradalom zűrzavaros napjain fejbe lőttek. Már nem érhetted meg, hogy lehullott a Vasfüggöny, amit te is foggal-körömmel szaggattál.
A szĂĽlĹ‘faludban táblát állĂtottak az emlĂ©kedre. A forradalom hĹ‘se.
Azóta valaki minden tavasszal egy csokor fekete tulipánt helyez a kőtábla mellé.
© Orsolya Cseh 2023-09-18